Rólam

2012-2013 között az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK/GYEMSZI) egészségügyi és általános természetgyógyászati modulokból tettem sikeres vizsgát. 2015-ben ugyanitt kineziológus képesítést szereztem. A kineziológiának több ágát tanultam (One Brain, Touch for Health, Wellness Kineziológia/Stress Release, EDU-K – Brain Gym, Agyformatálás). 2018-tól tagja vagyok a Magyarországi Kineziológiai Alapítványnak (MKA).
Fiatal korom óta folyamatosan képzem magam, egyrészt önismereti célból, másrészt legfontosabb célként tűztem ki a segítségnyújtást, és szolgálatként értelmezem a támogató, együttműködő tanácsadást. Mindig is tudtam, éreztem – és a visszajelzések is ezt igazolták – hogy emberekkel kell foglalkoznom. Hiszek abban, hogy mindannyian képesek vagyunk egy jobb, teljesebb harmonikusabb életet élni, olyan életet, amelyre legbelül mélyen már régóta vágyunk. Meggyőződésem, hogy a külső változások utat, lehetőséget mutatnak, és akkor tudjuk őket jól kezelni, ha az ehhez szükséges belső változásokat elindítjuk, és ennek a folyamatában aktívan és tudatosan részt veszünk. Célom, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel segítsek, hogy a hozzám forduló visszataláljon valódi önmagához.